3.rész

                                                                         Sziasztok!!
Most rakom fel az új részt nem holnap mert nekem holnap már suli van. So remélem örültök és jó olvasást!!
Puszi :*




Két óra telt el mióta Harry kiviharzott a szobábol. Nagyon rosszul éreztem magam amiatt amit tettem. Nem szabadott volna úgy rárivallnom. Bocsánatot kell kérnem! Gyorsan pattantam fel és indultamel a gyönyörűen kifaragott faajtó felé. Vajon mit reagál majd? Jól reagál és megbocsájt?
Vagy elküld? Igazán azt érdemelném hogy életem végéig haragudjon hisz ő csak segíteni akart én meg bunkó módon elüldöztem. Bár ő sem annyira egy hű de kedves alak. Gondolkozásom közepette egy beszélgetést véltem felfedezni a földszintől. Biztos Harry beszél...talán telefonon. Igen. De kivel? Kíváncsian mentem közelebb, és hallgatózni kezdtem.
-Igen főnök. Itt van biztonságba, nincs semmi baja és nem is lesz. Nagyon vigyázni fogok rá.
-....
-Persze nem fog tudni semmit Alice- most rólam beszél? Kivel beszélhet pont rólam? Ahj annyi kérdés. Ez a fiú csupa rejtély.
-Harry mi ez az egész? Kivel beszélsz?-kérdeztem összevont szemöldökkel
-Majd jelentkezem. Viszlát.- tette le a telefont- Alice mi közöd van hozzá hogy kivel beszélek? Miért nem maradtál a szobába?
-Öhm...csak bocsánatot akartam kérni amiért úgy neked rontottam. Sajnálom- hajtottam le a fejem
-Szerinted érdekel?- nevetett fel- Magasról szarok rá hogy mit mondasz nekem kicsilány. De szedd egy kicsit össze magad! Jönnek a haverjaim. Nem akarom hogy egy rakás szerencsétlenséget lássanak. Világos?- nem mutattam ki de belül nagyon fájtak a szavai amiket hozzámvágott
-Igen- halkan szipogva mentem fel az emeletre. Gyorsan bementem a fürdőbe ami a szobából nyílik. Szinte szájtátva néztem körül. Nem voltam hozzászokva ehhez a luxushoz. Mindig is egy kis takaros házban laktunk apuval. Nem volt pénzünk különbféle méregdrága dolgokra.
-Óh el is felejtettem mondani hogy ruhák vannak a szekrénybe. Igyekezz!- nyitott be Harry
Nem válaszoltm csak lassan bólintottam. Nem terveztem nagy készülődést csak lemostam a halvány sminket ami rajtam volt és újra festettem hogy ne úgy nézzek ki mint egy zombi. Aránylag sikerült is. Gyorsan csak kifésültem hosszú szőke hajam majd újra belenéztem a tükörbe. Elfogadhatóan néztem ki. Kimentem a fürdőből és egyensen a ruhásszekrény fel vettem az irányt. Miután feltártam kersgélni kezdtem a nekem tetsző darabokat de csak kivágott blúzokat és rövid szoknyákat találtam...ez az ember mit képzel mi vagyok? Egy kurva? Ch..
-Mit mondtál?- lassan megfordulva egy mérgesen csillogó zöld szempárral találtam szembe magam. Hopp azt hiszem hangosan gondolkodtam.- Meg ne halljam ezt mégegyszer. Na kapj fel valamit és gyere.- nézett rém komolyan
-Rendben de Harry...uhm kimennél?- néztem rá félénken
-Ugyan kicsi lány. Öltözhetsz előttem is. Úgyis nem ez lesz hogy ruha nélkül látlak.- villantott felém egy perverz mosolyt. El sem tudom képzelni mit akar ezzel. De nem is akarom. Gyorsan kikaptam egy térdig érő szoknyát meg egy sima atlétát és szinte rekord sebességel vettem fel. Egész végig éreztem magamon Harry perzselő tekintét.
-Mehetünk- mondtam halkan. Ő nem mondott semmit csak némán megfogta a kezem és levezetett a nappaliba ahol négy fiú ült. Három teletetovált tipikus "én vagyok a menő" fajta meg egy kedvesnek kinéző szőke, kék szemű. A kis szöszin tovább időzött a tekintetem mint a többieken. Harry jelzésként hogy ne bámuljam már megszorította a karom. Azonnal elkaptam a tekintetem és a födet kezdtem nézni.
-Hú ki ez a szépség?- nézett végig rajtam elimerően a fekete hajú srác
-Ő itt Alice. Őt békén hagyjátok. Világos?- nézett mérgesen a fiúkra akik csak bólintottak.
                                                                    *****
Pár órával később Harry haverjai leléptek. Hál az égnek már kezdtem nagyon álmos lenni.
-Fáradt vagy?- kérdezte lágyan suttogva a göndörke mikor látta hogy szinte mindjárt elalszok. Nem éreztem mást csak hogy két erős kar felemel majd hogy egy puha anyagra tesz és védelmezően átkarol...innen minden kiesett. Elaludtam Harry karjaiba.

2.rész

A meglepettség és a zavarodottság nyilván kiült az arcomra mert furcsállóan vizslató tekintettébe ütköztem. Harry Styles. Soha nem fogom elfelejteni ezt a nevet. Aki megmentett és elrabolt. Ugyanis itt ülök a kocsijában ő pedig őrült sebességgel hajt isten tudja hova. Akkor most hálásnak kellene lennem vagy félnem kéne ettől az ismeretlen fiútól. A nevét már tudom de ez semmit nem árul el róla. Hogy hol született mit csinált eddig milyen élete volt...hogy miért rabolt el. De egyetlen fejemben kavargó kérdést sem merek feltenni. Tekintetét mereven az útra szegezi és nem szól semmit. Vajon ó tudja én kivagyok? Nagy valószínűséggel sejti. Ő mégsem kérdez semmit. Ha nem ismer nem lehet hogy kicsit se foglalkoztatja mégis kivagyok. De lehet azért nem szól mert ismer. Különben honnan is tudhatta volna hova járok suliba mert annyi biztos hogy nem láttam még errefelé.
A kocsi lassítani kezdett és egy sötét garázsba szervírozott. Harry villámgyorsan az én ajtómnál termett hogy esélyem se lehessen a szökésre ami abban a pillanatban nem nagyon foglalkoztatott, ismét saját világom mélyén voltam. Azonban egy erősebb szorítás és egy kisebb taszítás után végül együtt működtem a zöld szempár tulajdonosával. Elvégre ha rongybabaként ráncigál az nem csak neki nehezebb. Az alkaromat szorítva vezetett fel a lépcsőn majd kitárta a faajtót. A szám szerintem nyitva maradt a csodálkozástól. A ház hatalmas és színpompás volt. Gyönyörű festmények lógtak a falról és kényelmes hasznos bútorok voltak minden hol. Ahova a szem ellátott lélegzet elállító csodák voltak. Akár egy gyűjtő lakása. Minden olyan réginek tűnt de mégis a manapság használt technológia volt beléjük szerelve. Nem tudom mennyi ideig állhattam bámulva de Harry zökkentett ki a száj tátásból. Nem szólt semmit mintha néma volna csak húzott maga után az  emelet felé. Még rosszra gondolni se volt időm amikor betuszkolt az egyik szobába és már magamra is hagyott. Lehuppantam az ágyra és az egyetlen érzelem amiben biztos voltam az a zavar. Mégis mit keresek itt? És miért pont én? És miért pont ő? Egy idő után belezavarodtam a fejembe cikázó kérdésekbe ezért eldőltem a szobában lévő egyetlen bútordarabon, egy hatalmas francia ágyon. Erősen összezártam a szemem és próbáltam kiüríteni az agyam. Épp amikor már az utolsó gondolatot is elűztem a fejemből egy kép kúszott elő. Apa aggódó tekintete és ajkai ahogy azt mondják szeretlek. Borzalmasan hiányzik már most pedig alig egy napja vagyok távol tőle. A szememben könnyek százai gyülekeznek és akár mennyire is szeretném estére tartogatni ezt a bizonyos sírást az első könnycseppek után nincs megállás. Folyamatosan versenyt  futva gördülnek le az arcomon. A párnák közé temetem fejem és csak abban reménykedem hogy a bársonyos anyag felszívja szomorúságom jelképeit.
Két hüppögés között nyikorgó padlóra és halkan koppanó léptekre leszek figyelmes. Ki lesek a párnák rejtekéből noha tudom hogy Harry az. Ki más is lenne?
Tétován áll tőlem alig egy méterre kezében egy tálca azon pedig néhány vajas zsömle.
- Mit akarsz? -sípítok rá mintha egy földön túli szellem volnék. Meg se ismerem a hangom.
Arcáról eltűnik minden zavar helyét felváltja a düh és ezt nyomatékosítva hangos robajjal csapja le a tálcát az apró komódra és mielőtt bármit is szólhatnék kiviharzik a szobából. Csak úgy sütött belőle a düh.
Mit tettem? Elüldöztem az egyetlen embert a környékemről. Hát ezt jó megcsináltam. Most másra sem vágyom csak hogy vissza forgassam az időt. Hogy ne síkítsak úgy rá. Bocsánatot akarok kérni. De abban sem vagyok biztos hogy valaha visszajön. Egyedül maradtam. Végleg. Magányosan a négy fal között.

1.rész

Reggel még elég kótyagos a fejem csak az álom tiszta. Annak a fiúnak az arca örökre az emlékezetembe égett. Az álmot kidörgölve a szememből indultam le a nyikorgós falépcsőkön. Apa a konyhában ült, tekintete a messzeségbe révedt mint már pár napja egy folytában. Mintha nem is itt lenne hanem egy másik helyen vagy egy fondorlatos tervet készítene. Nem teszem szóvá elbambulását csak leülök mellé és egy vajas piritós mellett azon gondolkodom vajon ma lesznek-e dolgozatok. Az órámra pillantva jövök rá hogy elszaladt az idő majd kettesével  véve a lépcsőket vágtatok a szobámba ahol a reggeli előkészületeimet siettetve próbálok még időben beérni. Azonban az ajtóban valaki elkapja a kezem. Apa hatalmas barna szemeivel találom szembe magam amik engem fürkésznek.
- Elfogok késni -és pillantásom minduntalan az ajtó felé siklottak
Egy percre hallgatott majd szorosan magához ölelt.
-Szeretlek kincsem -suttogta a közénk beálló csendbe
-Én is apa -szemembe pedig könnyek gyűltek.
Nem tehetek róla minden kicsit szívhez szólóbb dolognál a könnyeimmel küszködöm. Tudom hogy ez a gyengeség jele de egyszer apu azt mondta amikor kicsi voltam "A sírás nem a gyengeség jele hanem a bátorságé, hogy elég bátor vagy kimutatni az érzéseid". És valahányszor csak elszomorodom ez a mondat visszhangzik a fejemben szakadatlanul.
Elváltunk egymástól én pedig intettem egy utolsót és a suli felé vettem az irányt.
5 perccel csöngetés után estem be a napocskával kivilágított tanterembe. A tanár mondván ilyen még nem fordult elő a helyemre engedett. A tüdőmben tartott nagy levegőt most kieresztettem sóhajként.
Elővettem az irodalom füzetem és csak úgy nézegetni kezdtem majd kezem megállt egy üres oldalnál és rajzolni kezdett. Mintha nem is én irányítanám a folyamatot hanem valami természet feletti erő amely üzenni akart. Óra végén pedig megláttam az álmomban járó fiú smaragd zöld szemeit mely a szűrt napfénytől kissé hunyorított. Villámgyorsan csaptam be a füzetet majd a csengőt meghalva kiviharzottam a teremből. A napom eseménytelenül telt úgy jártam az emberek között mintha egy másik világból származnék. Mintha engem egy burok fogna körül amiből én kilátok de ők nem látnak be. Elbambulva igyekeztem buborékom társaságában az ebédlő asztalok felé. Észre se vettem melyik asztalnál foglaltam helyet csak azt hogy a következő pillanatban egy mindenre elszánt liba lök hátra.
- Neked meg mi bajod van? -förmedtem rá meggondolatlanul -Bo-bocsánat -de ezt olyan halkan mondtam hogy szinte biztos voltam benne hogy nem hallotta
- Itt mi ülünk te idióta! -förmedt rám
Itt már nem  hagyhatom annyiban a dolgot támadnom kell mert a visszavonulás már nem lehetséges. És legbelül már mióta vártam a pillanatot hogy megmondjam ennek a túl kényeztetett pláza cicánaka véleményem mely egyszerre szavak formájában kezdett dőlni a számon. Még végig se gondoltam már elhordtam őt kitudja minek.
- Na ide figyelj te ribanc -taszított rajtam még egyet -A suli előtt még utolérlek és akkor nem marad hajad! -a nyál fröcsögött agyon rúzsozott ajkai közt.
- Kötve hiszem -és gyorsan sarkon fordultam mielőtt újabb nyál adag landol az arcomon
Eszeveszettül rohantam a következő órámra. Lihegve dobtam le magam a hátsó padba.
Egész nap a hátam mögé lestem és azt vártam mikor tűnik fel ő és a bandája hogy ellássák a bajomat. A nap végén igazi szuper meghajtással sprinteltem a kijárat felé. Gyorsan körül néztem de egyelőre csak egy fekete luxus járgányt pillantottam meg az iskola parkolójában. Levegőt kapkodva indultam le azon a néhány lépcsősoron ami a suli elé vezet. Megnyugodva indultam volna haza de a következő váratlan pillanatban valaki nekem esett hátulról. Az idióta csaj volt és a barátnői. Meglepettségemet  kihasználva egyszerre ütöttek és karmoltak ahol csak értek.
Ennyiük ellen nincs esélyem. Megfognak ölni vagy itt hagynak a parkolóban meghalni. Kinézem belőlük hogy ezt csak mindazért teszik mert a helyükre ültem a menzán. Kétségbeesésemben behunytam a szemem és összeszorítottam az állkapcsom. Már alig kaptam levegőt amikor fék csikorgást hallottam és megéreztem hogy egyre kevesebb kéz próbál megölni. Azonban egy másik mancs megragadta a karomat és pontosan tudtam hogy nem lány az illető. Szorítása erős volt de mégsem fájdalmas. Talpra állított  én pedig résnyire nyitottam a szemem. A parkolóban látott kocsi most ott parkolt rögtön előttem.
- Szállj be! -utasít az ismeretlen férfi hang és bár pontosan tudom hogy nem szabad idegenek autójába beszállni gondolkodás nélkül vetem magam a hátsó ülésre. Ami máshol van az csak jobb lehet. A vezető oldali ajtó csapódását hallom majd egy kéz vizet nyújt hátra.
-Köszönöm -suttogom alig hallhatóan de biztos vagyok benne hogy hallotta.
A gyújtásba helyezi a kulcsot azonban egy várj kiáltással leállítom. Jogom van tudni hogy mégis ki ez a fazon attól függetlenül bármit is tett. Egy gombnyomással bezárta a  kocsit és tudtam nincs kiút. Egy kicsit elkezdtem pánikolni szememben megjelentek a könnyek első jelei.
- Mit akarsz? -kérdezi mintha csak a kutyájával beszélne. Szorosan lapulok a kocsi kárpítjába. Egyelőre csak a legfontosabb teszem fel.
- Ki vagy?
Szembe fordul velem és akkor megpillantom az irodalom füzetemből visszanéző zöld szempárt, az álmomban látott göndör fürtöket. Ez az a fiú. Csak ennyi jut el az agyamig így a nevét is meg kell ismételnie.
- Harry vagyok. Harry Styles.

Porológus

                                  Alice


Olyan gyorsan futok ahogy csak bírja a lábam. Menekülök. De nem tudom mi elől. Sötét van. Nagyon félek. Nem tudom merre csak nagyon gyorsan haladok az erdőbe. Szúrni kezd az oldalam alig bírok tovább menni, de nem adom fel. Még gyorabbra veszem a tempót ha ez lehetséges. Hátrapillantok és látom hogy valaki követ. Egy sötét alak. Figyelmetlenségembe megbotlok egy faágba és elvágódok. Majd csak arra leszek figyelmes hogy valaki felém hajol. Göndör haja, igéző zöld szemei és édes göndörcsléi vannak. Hirtelen kivilágosodik minden. A madarak is csiripelni kezdenek és azt hiszem ennél már nem is lehetne tökéletesebb.
Hirtelen megszakad minden...csak egy álom volt. Egy ijjesztő mégis csodálatos álom. Ki lehet az a fiú? Miért volt benne az álmomba? Hogy hívhatják?- kérdések tömledéke lepi el az agyam...








Sziasztok!!
Nos ez lenne a porológus. Remélem tetszett! :D Jól esne pár komi. Jó és rossz kritikát is elfogadok hisz csak tanulni tudok belőle.
Ha tetszik iratkozz fel :*
xxNiki